Manikűrvadász 11. forduló

Habár most a 11. alkalommal került megrendezésre a Manikűrvadászat, én most veszek rajta részt tizedjére, úgyhogy nekem ez most egyben egy kis minijubileum is. :) Utólag vettem észre, hogy milyen alkalomhoz illő körmöket alkottam, hiszen most elegánsra vettem a figurát - no de ne szaladjunk ennyire előre, előbb még pár szót írnék erről a körről! 
Ezúttal Pancsi töltötte be a háziasszony szerepét, a szokásos módon nála lehetett jelentkezni, majd a párokat megnézni, illetve minden egyéb fontos információt megtudni. A páromul ezúttal is olyasvalakit kaptam, akit eddig még nem követtem, így most plusz egy blog került az olvasómba. :) Bree-nél sok szép manikűr közül szemezgethettem, míg végül egy visszafogottabb és elegánsabb, strasszal díszített mellett tettem le a voksomat. Ezúttal kicsit elengedtem magam az újragondolás terén, de azért maradtam az alapkoncepciónál - remélem ez a verzió is tetszeni fog Nektek! :)
Az eredeti manikűr: 


És az én változatom:




A gyűrűsujjamon csak a strasszok formája és színe tér el az eredeti manikűrön láthatóaktól, lévén, hogy nekem nincsenek olyanok a birtokomban, mint amilyennel Bree díszítette a körmét. A középső ujjamat nem glitterrel, hanem inkább fehér homoklakkal spékeltem meg, mivel a hüvelykujjamra is homoklakk került. Bree képein sajnos nem látszódott, hogy a hüvelykujját ő mivel festette ki, ezért én egy halványlevendula homoklakk mellett döntöttem, mert szerintem passzol a manikűrhöz a visszafogottságával (és mert még mindig imádom a homoklakkokat! :D). A maradék két ujjamra pedig egy halványrózsaszín lakkot kentem és igazából nem is bánom, hogy nem volt olyan sötét színűm, mint Bree esetében, ugyanis szerintem az én manikűrömhöz ez most jobban is illett! :)

Használt lakkok:
Rita Ora for Rimmel - 703 White Hot Love
Lovely Snow Dust - Nr 2 (fehér)
NYC Expert Last Nail Polish - 210 Mother of Pearl St.
Moyra Sugar Sand - No. 867 Cinema
Essence Studio Nails Better Than Gel Nails Top Sealer

Hogy tetszik Nektek az én változatom?

Nézzétek meg a többiek alkotásait is!

19 megjegyzés:

Szöszi írta...

Eredetei is jó és a tiéd is nagyon tetszik! :)

PAncsi írta...

Mindkét változat nagyon tetszik, szép lett! :)

Franciska írta...

Szép és elegáns a te verziód :)

Ági írta...

Nagyon tetszik a te verziód. :) Hozzám egy kicsit közelebb állnak a Te színeid. :)

Rúzsnyom Niki írta...

Nagyon csinos és ízléses :)

mesy írta...

Nagyon konszolidált, de tetszik :)

Anna írta...

Mindkettő szépséges, de a tiéd egy picit jobban tetszik a finom színek miatt. ^^

Tóth-Somogyi Noémi írta...

Szépséges lett! :)

P.Barbi írta...

nagyon szép, elegáns manikűr :)

Unknown írta...

Gyönyörű*-*<3 x
Bianka

Manna (mannakörmök) írta...

nagyon cuki. :)

bree írta...

nagyon tetszik az újragondolás! : )
elegáns és visszafogott manikűrt alkottál! igazán szép : )

bandita írta...

Pasztell gyönyörűség, imádom! :)

Nóra írta...

nagyon szép lett, hercegnős! :)

M. írta...

nagyon hercegnős lett, ez így igaz. :)

IsaBella írta...

Nagyon szép lett a mani! :) Örülök, hogy már 10. alkalommal alkotsz velünk! :)

Elíz írta...

Köszönöm szépen mindenkinek! :* :) Örülök, hogy tetszik Nektek! :)
IsaBella: Úgy sajnálom, hogy elsőn még nem tudtam részt venni, de legalább azóta egyet se hagytam ki - és nem is szándékozok a jövőben sem! :)

Unknown írta...

Gyönyörű lett*-*

Judit írta...

Jaj, de szép! :3 Kis finom, elegáns. :)

Megjegyzés küldése