Egészítsd ki! - Trópusi mintás, nyári szett

A nyárral együtt menetrendszerűen megérkezett a trópusi mintás ruhadarabok iránti vonzalmam is. Ma például nem is tudom mennyi időm ment el azzal, míg áttúrtam a két szegedi F&F kínálatát, hogy megtaláljam a szettben látható felsőt, de persze nem volt belőle egy darab sem, egyik helyen sem. :( Már meg sem lepődök ezen. Azért reménykedek, hogy jut majd belőle ide is valamikor vagy hogy eljutok olyan F&F-be, ahol lesz belőle! Addig is, hogy bánatomat enyhítsem, összeállítottam vele egy szettet (nem jött össze, így csak még kínzóbb a dolog :D).
A hasonlóan sok színt felvonultató darabok esetében én mindig azt a taktikát választom, hogy egy (esetleg kettő) színt kiválasztok róla, ami visszaköszönhet majd a további darabokon, illetve még egy semlegesebb, natúr színt párosítok melléje. Ez esetben a kék és a fehér voltak ezek, mivel mikor még ötlet nélkül böngésztem a különböző honlapokat, megláttam ezt a kék telitalpút, ami amellett, hogy nagyon megtetszett, rájöttem, hogy még tökéletesen passzolna is a felsőhöz és az elképzelt, kényelmes szetthez. Aztán a többi dolog már adta is magát, főleg mikor megpillantottam ezt a cuki kis kék szütyőt. Nagyon tetszenek nekem ezek a "bucket" táskák! Mikor pedig belefutottam ebbe a fülbevalóba, nagyon megörültem, mert amellett, hogy nagyon tetszik és szuperül illik szerintem a szetthez, még annak is örülök, hogy így nem megint egy karkötőt, gyűrűt vagy nyakláncot választottam, ahogy azt általában szoktam. :) Összességében tehát nagy szerelem lett nálam ez az összeállítás, mivel minden darabjába beleszerettem, de persze legjobban a felsőbe!


Ehhez a szetthez én vagy egy laza, kócos lófarkat vagy egy halszálkafonatos frizurát képzelnék el. Tekintve, hogy már nyár van, csak egy minimális, natúr sminket tennék fel. Ha estére viselném ezt az összeállítást, akkor a szemhéjamon valószínűleg egy-két szín visszaköszönne a felsőről vagy a B terv szerint a szemem maradna natúran és a számra egy csodás, élénk rúzs kerülne! A körmeimre ombre technikával készült manikűr kerülne, esetleg valamilyen homoklakk(ok). Vagy ez a kettő együtt. :P A szetthez pedig még karkötőt és napszemüveget biztosan viselnék és ha találnék egy olyan kalapot, ami jól állna rajtam, akkor még azt is hozzácsapnám! :)

Hogy tetszik Nektek ez az összeállítás? Ti milyen frizurát/sminket/manikűrt választanátok e szett mellé?
 
Az "Egészítsd ki!" eddigi részei:

1 megjegyzés:

Petra írta...

Szuper összeállítás lett, nekem is nagy kedvencem ilyenkor ez a minta! :)

www.stylelounge.me

Megjegyzés küldése