Skittlette manikűr

Nem hiszem, hogy valaha is készítettem skittlette manikűrt, így ennek jött most el az ideje! A pontos definíció szerint az számít skittlette manikűrnek, amikor vagy kettő körmünk más-más festésű a többi három pedig ugyanolyan (AAABC), vagy legalább két köröm azonos festésű, de a többi mind másmilyen (AABCD), vagy két-két köröm azonos festésű, az 5. pedig különböző (AABBC). Akitől származtatjuk ezt a körömfestési módszert és elnevezést, az Marta, a ChitChatNails blog szerzője, ITT olvashattok erről többet, ill. amúgy is érdemes szétnézni a blogján, például a rengeteg skittlette alkotásából remekül lehet inspirálódni.
Az első lakk, amiben biztos voltam, hogy szerepelni fog a skittlette manimban, a Max Factor Glossfinity - Noisette lakkja volt, ehhez válogattam össze a további színeket. Nem volt egyszerű, több elképzelésem is volt, végül az Essence - Make It Golden és az OPI - The World Is Not Enough lakkjaira esett a választásom. Bevallom mikor még nem készültem el vele teljesen kicsit megijedtem, hogy mégsem fognak olyan jól kinézni együtt, de végül az utolsó glitter helyrerakásával összeállt a kép és nekem nagyon tetszik a végeredmény! A fények és a fényképezőgép miatt tipikusan az a mani lett, ami élőben ezerszer jobban néz ki! (Konkrétan mind az OPI, mind a Max Factor lakk egy csoda élőben, keressetek csak rájuk!)





A hüvelyk- és a mutatóujjamon az OPI lakk van 3-3 rétegben, a középső- és a gyűrűsujjamon két rétegnyi Max Factor és az Essence-ből kihalászott glitterek, a kisujjamra pedig került egy réteg Lovely Must Have Glam Style 6-os lakkjából, majd erre jött nem kevés az Essence-ből, mert ugye a glitterek szeretnek egyszerre kevesen felkapaszkodni az ecsetre.

Nekem nagyon tetszik ez a fajta "rendszer a káoszban" típusú körömfestés, hiszen sokkal látványosabb egy sima vagy "4 köröm ugyanaz - 1 köröm más" lakkozásoknál, mégsem tart sokkal tovább az elkészítése. Biztosan sokat fogok még készíteni a közeljövőben, így legalább nem csak kallódni fognak az egyre gyarapodó lakkjaim a fiókban, hiszen egy manikűrhöz akár 3-4-5-öt is használhatunk ilyenkor.

Hogy tetszik Nektek? Ti szoktatok skittlette manikűrt készíteni?

11 megjegyzés:

Réka írta...

Hűűű nagyon szép lett, csini :) Tetszik a szín párosítás, és a csillámok :))

Nóra írta...

nagyon nagyon tetszik, ügyi vagy!! :)

Gabica írta...

Nagyon jó kis manikűr lett! :)

Liza írta...

nagyon szép lett :)) nekem is tetszik a skitlette, most tökre kedvem támadt hozzá! :D

Miss Nobody - Kitti írta...

Tetszik :) de én nem vagyok ilyen türelmes hogy igy kirakogassam :)

mrs__kovacs írta...

Tök jól néz ki :]

Névtelen írta...

Gyönyörű! nagyon jó kis manit csináltál!

SzilviaA írta...

Nagyon szép manikűr :)

djkaty írta...

A ChitChatNails nekem is nagy kedvencem, eszméletlen ötletes és szépen kivitelezett manikűröket készít. Tetszik a Te kávés megoldásod is :-)

Manna (mannakörmök) írta...

nagyon széép. :))

Thimmyke írta...

Szupi lett! Nagyon kis elegáns. :)

Megjegyzés küldése