Divattervezők - VIII. rész

Ezúttal egy olyan tervezőt hoztam el Nektek, aki egyszerre alkot fiatalos, de elegáns ruhákat, melyeket azonban bármilyen korosztályba tartozó nő bátran viselhet. Ez a tervező szeret kísérletezni, szívesen keveri a mintákat és anyagokat és a színektől sem fél. Következzék hát Oscar de la Renta.



Oscar de la Renta 18 évesen elhagyta hazáját, a Dominikai Köztársaságot és Spanyolországba ment, ahol festészetet kezdett tanulni. Hamarosan elkezdett érdeklődni a divattervezés iránt és vezető spanyol divatházaknak kezdett vázlatokat készíteni, ami nem máshova, mint Cristóbal Balenciaga-hoz vezette őt, akinél gyakornokként helyezkedett el. Később Oscar elhagyta Spanyolországot, hogy csatlakozzon Antonio Castillo-hoz, mint couture asszisztens, a Lanvinhoz, Párizsban.
Egyre inkább szeretett volna saját márkát kialakítani, így 1965-ben Jane Derby-vel kezdett dolgozni. Ugyanebben az évben Jane elhunyt, s így Oscar vette át a márka vezetését. A nevére a következő évben változtatta meg a márkát, addig "Oscar de la Renta for Jane Derby" néven futott. Innentől kezdve teljes erőbedobással kezdte meg a tervezést. A siker nem is váratott sokat magára, 1967-ben és 1968-ben is elnyerte a neves Coty díjat.
1993-tól 2002-ig a Balmain divatháznak kezdett couture ruhákat tervezni, s tehetségével sikerült a márkát felvirágoztatnia (azelőtt a ház két évig nem tudott eladni egyetlen couture ruhát sem!).
Az Oscar de la Renta divatház manapság a meghatározó ready to wear kollekció mellett kínál kiegészítőket, szépségápolási termékeket, esküvői ruhákat, lakberendezési termékeket és gyermek ruházatot is.
Bármilyen elismert divattervező is, egyik legnagyobb érdeme nem a divatvilághoz kapcsolódik. Szülőföldjén, a Dominikai Köztársaságban felépíttette a La Casa del Nino-t, mely árvaház és iskola egyben. 1.200 gyermeknek nyújt tanulási lehetőséget, hogy azok megszerezhessék a 8 osztályt, valamint napközben olyan anyák újszülötteiről gondoskodnak, akiknek muszáj dolgozni menniük napi megélhetésükért.
De la Renta stílusára több minden volt hatással, s ezek fel is ismerhetőek kollekcióin. Gyerekkorából a trópusi sziget színeit, virágait és a napsütést ragadta meg. Spanyolországban a bikaviadalok és a flamenco ihlette meg leginkább. Végül a párizsi extravagáns haute couture világa varázsolta el, a számtalan, díszes, luxus anyagával és hihetetlen ékszereivel. Mindezek folyamatosan visszaköszönnek páratlan kreációin, melyeket előszeretettel viselnek a hírességek. Szinte páratlan, hogy a már 80 éves tervező milyen csodás, fiatalos ruhákat képes alkotni.

Oscar de la Renta Spring-Summer 2013
















Melyik a kedvencetek?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése